198/2012 (11.06.) számú határozat -Női labdarúgás fejlesztésére hozott intézkedések

Hatály: 2012. november. 06.

Az Elnökség megtárgyalta és elfogadta a Sportigazgató és a női szakág-vezető előterjesztését a női labdarúgás programjának fejlesztési elképzeléseiről, és annak alapján a következő döntéseket hozta:

a) Az elnökség létrehoz egy ad hoc bizottságot, „Ad hoc Bizottság a hazai női labdarúgás fejlesztési programjának meghatározására” feladattal, és elnevezéssel. A bizottság feladata egy 5-8 éves fejlesztési program alapvetéseinek meghatározása, szakmai és pénzügyi megfontolások alapján, annak érdekében, hogy a hazai női labdarúgás nemzetközi eredményessége az élmezőnybe kerülés esélye javuljon egy 3-5 éves távlatban, illetve ennek háttérbázisa kiépüljön, a 2013/2014-es bajnoki évtől kezdődően folyamatosan. A háttérbázis szélesítésének célrendszere a meglévő OTP-MOL Bozsik program kereteibe illeszkedjen. A szakmai szempontok tekintsék át a létszámkérdéseket, csapatszám kérdéseket, versenyrendszeri kérdéseket, valamint a korosztályos és regionális összefüggéseket. Elemezzék az amatőr, illetve grassroots szakágak, valamint a verseny szakágak fejlődésének hatásviszonyát. Elemezzék az infrastrukturális feltételeket, illetve nevezzék meg a  szükséges fejlesztéseket, valamint ennek pénzügyi hátterét, összefüggésben a TAO-s pályázatok engedélyezési szabályrendszerével. A Bizottság írásos anyagban foglalja össze az általa kidolgozott program javaslatot, és terjessze azt elő jóváhagyásra az Elnökség számára.

b) Az Ad hoc Bizottság tagjai:
Elnök:   dr. Török Gábor
Tagok:   Baukovácz Krisztina
                                    dr. Bozóky Imre
Markó Edina
Igaz András
Kis Baranyi Sándor
Kiss László
Kovács Szilveszter
Nyilasi Tibor
                                   Az NBI-es bizottság delegáltja

Külső szakértő:  Karen Espelund (Norvégia, UEFA Végrehajtó Bizottság tagja)

c) A bizottság feladatainak ellátására tervezett határidő: 2013. február 28. 

Elnökségi határozatok
116 db
132 db
123 db
149 db
206 db
99 db
107 db
199 db
109 db
199 db
240 db
211 db
247 db
409 db
440 db
Hivatalos Értesítők
Küldöttközgyűlési határozatok
14 db
16 db
24 db
24 db
31 db
21 db
7 db
7 db
8 db
25 db
10 db
10 db
8 db
10 db
19 db
Sportorvosi vizsgálatok elvégzésére vonatkozó szabályok
Szabálykönyvek
3 db
4 db
4 db
4 db
Versenykiírások, versenynaptár
40 db
44 db
42 db
46 db
33 db

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS