204/2010. (11.10) számú határozat - Orvosi Bizottság tájékoztatás

Hatály: 2010. november. 10.

Az Elnökség tudomásul vette az Orvosi Bizottság tájékoztatóját, egyben köszönetét és elismerését fejezi ki a Bizottság által végzett munkáért.
Az Elnökség üdvözli és támogatja a Bizottság által tett ajánlásokat, egyben felhatalmazza a Bizottság Elnökét, hogy az ajánlásban foglaltaknak megfelelően, a további programok előkészítése kapcsán a Szövetség edzőképzésének vezetőjével, illetve a Szövetség szakmai vezetőivel és bizottsági elnökeivel egyeztessen.
Az Elnökség felkéri a Bizottság Elnökét, hogy a Bizottság ajánlása, valamint az illetékes vezetőkkel történt egyeztetések alapján készítse el és küldje meg az Elnökség részére javaslatát a szükséges intézkedési tervre, ideértve a terv végrehajtásához szükséges költségvetési keretre vonatkozó részletes javaslatot.
Az Elnökség jóváhagyja, hogy az ajánlásban nevesített feladatot kapcsán a Bizottság Elnökének javaslatára a Főtitkár előkészítő és szakértői munkákat rendeljen, azzal, hogy az erre a célra szánt költségvetési keret legfeljebb 3 000 000,- forint lehet, egyben utasítja a Főtitkárt, hogy ezen költségvetési keretet biztosítsa.

Elnökségi határozatok
60 db
132 db
123 db
149 db
206 db
99 db
107 db
199 db
109 db
199 db
240 db
211 db
247 db
409 db
440 db
Küldöttközgyűlési határozatok
14 db
16 db
24 db
24 db
31 db
21 db
7 db
7 db
8 db
25 db
10 db
10 db
8 db
10 db
19 db
Hivatalos Értesítők
Szabálykönyvek
3 db
4 db
4 db
Versenykiírások, versenynaptár
39 db
44 db
42 db
46 db
33 db

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS