211/2010. (11.10) számú határozat - Téli teremlabdarúgó bajnokság

Hatály: 2010. november. 10.

Az Elnökség tudomásul vette a téli teremlabdarúgó rendezvényről szóló javaslatot. Az Elnökség támogatja a rendezvénysorozat megrendezését, azzal, hogy ennek feltétele az NB I-es csapatok legalább ¾-ének előzetes részvételi szándéka.
Az Elnökség felkéri a Szövetség Versenyigazgatóját, hogy az elfogadott tájékoztatóban foglaltakat figyelembe véve készítse el a torna Versenykiírását, egyben az Elnökség felkéri a Főtitkárt, hogy a Versenykiírást sürgősségi eljárásban jóváhagyásra terjessze az Elnökség elé.
Az Elnökség megállapítja, hogy a torna, illetve annak előkészítése nem szerepelt a 2010 évi költségvetésben, ennek megfelelően a Főtitkár készíttesse el a vonatkozó pénzügyi tervet, biztosítsa a torna részbeni előfinanszírozását, illetve a torna költségvetése kerüljön be a Szövetség 2011 évi pénzügyi tervébe, azzal, hogy a torna bevételeinek fedeznie kell a kiadásokat.
Az esemény lezárása után készüljön beszámoló az Elnökség számára a rendezvénysorozatról, illetve a tapasztalatokról.

Elnökségi határozatok
60 db
132 db
123 db
149 db
206 db
99 db
107 db
199 db
109 db
199 db
240 db
211 db
247 db
409 db
440 db
Küldöttközgyűlési határozatok
14 db
16 db
24 db
24 db
31 db
21 db
7 db
7 db
8 db
25 db
10 db
10 db
8 db
10 db
19 db
Hivatalos Értesítők
Szabálykönyvek
3 db
4 db
4 db
Versenykiírások, versenynaptár
39 db
44 db
42 db
46 db
33 db

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS