57/2010. számú határozat - UEFA Szolidaritási pénz elosztási elveit 2008-2009. évre

Hatály: 2010. augusztus. 19.

Az MLSZ Elnöksége az UEFA Szolidaritási pénz elosztási elveit 2008-2009. évre elfogadta.
Az UEFA 2008/2009. évi szolidaritási támogatásának elosztására vonatkozóan a következő elvek érvényesek:

  1. A szolidaritási támogatásban azon jelenleg is működő sportszervezetek (sportegyesületek és gazdasági társaságok) részesülhetnek, melyek a 2008/2009. évi NB I-es bajnokságban szerepeltek és amely sportszervezetek a 2009/2010. bajnoki évben is az MLSZ által kiírt valamely bajnokságban indultak.

  2. A támogatás a jogosult sportszervezetek között egyenlő arányban kerül kiosztásra.

  3. Azon sportszervezetek esetében, ahol az utánpótlás-nevelés részben, vagy egészben a sportszervezettel szerződéses viszonyban álló különálló utánpótlás-nevelő sportszervezeteknél történik, a támogatás összegére – a versenyeztetett utánpótlás csapatok százalékos arányában – részben, vagy egészben a sportszervezettel szerződéses viszonyban álló utánpótlás-nevelő sportszervezet jogosult. A támogatás összegét ebben az esetben az NB I-ben szereplő sportszervezet köteles részben, vagy egészben a vele szerződéses viszonyban álló utánpótlás-nevelő sportszervezetnek átutalni a szerződésben foglaltak szerint.

  4. Csak azon sportszervezetek részesülhetnek a támogatásban, melyek

    • a 2007/2008. évi szolidaritási támogatás felhasználásáról elszámoltak;

    • nincs ellenük folyamatban felszámolási eljárás, csődeljárás, vagy végelszámolás;

    • nincsen 90 napot meghaladó köztartozásuk, és ezt a támogatás kiutalása előtt 30 napnál nem régebbi hivatalos – APEH, VPOP és önkormányzati –    igazolásokkal igazolják;

    • nincs az MLSZ-el vagy szervezeti egységével szemben tartozása;

    • minimum követelményként az UEFA által akkreditált magyar Klublicenc  Szabályzat előírásainak megfelelő utánpótlás  programmal rendelkeznek,   és a magyar Klublicenc Szabályzatban előírt képesítésekkel rendelkező utánpótlásedzőket alkalmaznak.

    • nem vettek részt a 2008/2009. évi UEFA Bajnokok Ligájában (az első csoportfázistól)5. A támogatás összegét csak az utánpótlás-nevelés fejlesztését    szolgáló tárgyi eszközök- és szoftverek beszerzésére lehet felhasználni. A támogatás felhasználásának elszámolását a sportszervezetekkel megkötendő támogatási szerződésben szükséges szabályozni.

Elnökségi határozatok
60 db
132 db
123 db
149 db
206 db
99 db
107 db
199 db
109 db
199 db
240 db
211 db
247 db
409 db
440 db
Küldöttközgyűlési határozatok
14 db
16 db
24 db
24 db
31 db
21 db
7 db
7 db
8 db
25 db
10 db
10 db
8 db
10 db
19 db
Hivatalos Értesítők
Szabálykönyvek
3 db
4 db
4 db
Versenykiírások, versenynaptár
39 db
44 db
42 db
46 db
33 db

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS